q csütörtök – Freeszfe Egyesület

18.00 A NÉP ELLENSÉGE - TÁRSASJÁTÉK

Villant Bálint: A nép ellensége – társasjáték (a hatalomért)
 
Ez egy színházi társasjáték. Színházi, mert elmesél egy történetet: elmeséli a nép ellenségét. Illetve annak egy részét és nem is a program mesél, hanem a résztvevők döntései írják a történetet… és társasjáték is, viszont nem az a dobok-lépek fajta. Semmi dobókocka, rengeteg döntés: szabad mozgás a dráma helyszínein, interakció a polgárokkal, dilemma helyzetek. Peter és Doktor Thomas Stockmann párbajának alternatív története a nép támogatásának elnyeréséért, a befolyásért, a hatalomért. A játékosok két csapatban játszva, közösen irányíthatják a testvérpár egyik tagját előre meghatározott számú fordulók során. A játék végén az egyik csapat győzni fog… egyenlőség esetén például a Petert irányító csapat. Tudom, hogy nem igazságos, de hát Peter a polgármester. Ez van.
 
Ez tehát egy… kísérleti projekt, melyben egy stratégiai (táblás) játék találkozik egy színházpedagógiai programmal. A játék elkészítését a modern társasjátékok iránti rajongásom inspirálta. Játsszuk azt, hogy párbajozunk, aztán hagyjuk abba (még időben) és beszélgessünk az élményről. Erre hívom a résztvevőket!
A program a Freeszfe Egyesület Személyes Színház kurzusának egyik vizsgamunkája.
 
u.i. A programon való részvétel alkalmával segítheti a befogadói élményt a feldolgozott művel kapcsolatos előzetes tapasztalás. Például nézd meg a Freeszfés előadást, ha van kedved, vagy egy másik feldolgozást, vagy olvasd el. Előnyt jelenthet… de nem feltétel! Szeretettel várlak!
 
Alkotó: Villant Bálint
Drámainstruktorok: Villant Bálint és Hollósy Réka
Illusztrátor: Hollósy Réka
Konzulens: Gyombolai Gábor
 
Helyszín: V. ker., Nádor u. 15., CEU – 809-es terem
időtartam: 150 perc
A foglalkozás 16 éven felülieknek ajánljuk.
férőhelyek: 16 fő
Jegyárak: normál: 2000 Ft, diák/pedagógus: 1500 Ft, támogatói: 4000 Ft
 
Aki felmutatja a MU Színházban játszott Freeszfe Nép ellensége előadás jegyét, 500 Ft kedvezményt kap. Aki interneten megvásárolta, visszakapja a helyszínen a pénztárban.

TELTHÁZ, MINDEN JEGY ELKELT!

18.00 A FÜGGETLEN SZÍNHÁZAK HELYZETE - BESZÉLGETÉS

A független színházak helyzetéről fogunk beszélgetni. Célunk, hogy megértsük a függetlenek körüli diskurzust, hogy miért fontos a jelenlétük, hogy hogyan működnek, mitől függetlenek? Szeretnénk pontosan érteni, hogy mi az, ami a hírekben szerepel, mi van a függetlenekkel? És milyen jövő vár ezekre a társulatokra?

Moderátor: Kovács Bálint író, újságíró, a Színházi Kritikus Céh társelnöke

Vendégek:

Rozgonyi-Kulcsár Viktória – a Jurányi Inkubátorház alapítója és vezetője, a Függetlenül Egymással közhasznú egyesület vezetője.

Tóth Péter – színházi szakember, produkciós vezető. Jelenleg a Gólem Színház produkciós vezetője és a Nézőművészeti Kft. ügyvezetője. Olyan csapatok tagja volt, mint a Krétakör vagy a Szputnyik.

Gáspár Máté – kulturális menedzser. Számos színházi vezetéssel és fejlesztéssel kapcsolatos javaslat kidolgozója, köztük a független színházi szféra jövőére is több javaslatot tett annak idején, a Krétakör ügyvezetőjeként.

Zubek Adrienn – dramaturg,színházi szakember,  a Stúdió K társvezetője, a FESZ társelnöke, a Szabad Színházakért és kultúráért egykori tüntetés szervezője.

 

Helyszín: V. ker., Nádor u. 15., CEU – Popper terem

Férőhely: 50 fő

Jegyárak: normál 2000 Ft, diák/pedagógus 1500 Ft, támogatói: 4000 Ft

18.30 XANTUS JÁNOS EMLÉKEST - FILM, BESZÉLGETÉS, KONCERT

Filmvetítés: Eszkimó asszony fázik

Ezt követően beszélgetés, majd Víg Mihály rövid koncertje.


Xantus János Balázs Béla-díjas magyar filmrendező, forgatókönyvíró, színész, egyetemi tanár idén lenne 70 éves, ezzel a programmal róla emlékezünk.

1975–1979 között a Színház- és Filmművészeti Főiskola hallgatója volt Makk Károly osztályában, majd 1992-től haláláig tanított az intézményben.
Előbb Makk-kal dolgozott együtt, majd több sikeres nagyfilmet és rövidfilmet rendezett, emellett a Balázs Béla Stúdió vezetőségi tagja volt.

Eszkimó asszony fázik

Mariról ez egykori szökött intézeti lányról nehéz elhinni, milyen erővel vonzza a bűvkörébe került férfiakat. Laci neves zongoraművész, aki miután összeakad Marival, csapot-papot s főként a saját karrierjét teljesen elfeledve segíti a lányt énekesnői ambíciói kiteljesítésében. Csak arra nem számít, hogy Marit változatlanul erős szálak kötik férjéhez, Jánoshoz, a süketnéma állatkerti állatgondozóhoz. És hogy hogyan lehet egy szerelmi háromszöget megnyugtatón kezelni, erre sajnos nincs recept…
(Port.hu)

A beszélgetés résztvevői:
 

Janesch Peter
Építész, belsőépítész, látványterveket készített Xantus János három filmjéhez, köztük az Eszkimó asszony fázikhoz is.

Víg Mihály
Zeneszerző, versíró, dalszövegíró, gitárművész és énekes. Alapító tagja a Trabant és Balaton együtteseknek. Filmzenéket komponált Xantus János, Szirtes András, Szabó Ildikó, Müller Péter Sziámi és Tarr Béla filmjeihez.

Kozma György
Író, grafikus, előadóművész, egyetemi oktató, dramaturg, kántor. Xantus filmjeinek társírója, dalszövegírója.

A beszélgetés moderátora: 

Báron György Balázs Béla-, Táncsics- és Nyakkendő Díjas filmkritikus, filmesztéta. 2021-ig a Színházi- és Filmművészeti Egyetem egyetemi tanára, jelenleg a Freeszfe oktatója. A Magyar Filmkritikusok Szövetségének, a FIPRESCI magyar tagszervezetének elnöke.

Helyszín: V. ker., Nádor u. 15. CEU – Auditórium B

Férőhely: 150 fő

Jegyárak: normál 3000 Ft, diák/pedagógus: 2000 Ft, támogatói: 6000 Ft

19.30 VETÍTÉS A BM FILMSTÚDIÓ FILMJEIBŐL - BLINKEN OSA ARCHIVUM

Mely operatív eszközök biztosítják a konspirált lehallgatást? Milyen elhelyezkedés javasolt a fényképes megfigyeléshez? Tömegoszlatás során milyen csoportmozgás válthat ki dezorganizáló hatást? Ezekre a kérdésekre adtak választ a Belügyminisztérium Filmstúdiója által 1955 és 1989 között, profi stábbal forgatott filmek. Az állomány képzése során használt oktatási filmeket a rendszerváltás után a Blinken OSA Archivum mentette meg és digitalizálta.

Közreműködnek: Krolikowski Darius és Zsámboki Miklós, a Blinken OSA Archivum munkatársai

Helyszín: V. ker., Nádor u. 15. CEU – Gellner terem

Férőhely: 30 fő

Jegyárak: normál 2000 Ft, diák/pedagógus: 1500 Ft, támogatói: 4000 Ft

20.00 ÉN ITT FOGOK ÜLNI SZERINTEM - SZÍNHÁZ

Igazából a világvégékkel foglalkoztunk, de nem azokkal, amikor ledől az empirestatebuilding, hanem amikor minden a helyén marad, semmi tornádó, meg a plafon sem szakad le, hanem amikor van egy dátum és megtörténik, minden megy tovább, de megtörtént, és ezért nem ugyanúgy. Vannak akik nem veszik észre.

A színészek improvizációi alapján és saját szövegeket használva a szöveget összerakta: Hámor Anna

Szereplők: 

Berkó Bogi,

Horváth Ábel,

Szabó Zsombor,

Sziládi Szabolcs,

Vatamány Atanáz

Rendezte: Hámor Anna

Helyszín: V. ker., Nádor u. 15. CEU – Tetőterasz

Az előadás hossza 50 perc

Férőhely: 40 fő

Jegyárak: normál 3000 Ft, diák/pedagógus: 2000 Ft, támogatói: 6000 Ft