FILMES MESTERKURZUSOK A FREESZFÉN

A Freeszfe Egyesület Enyedi Ildikó és Gigor Attila szakmai vezetésével elindítja Mesterkurzus sorozatát, neves filmes szakemberekkel.

A képzések célja, hogy az intézményesített kereteken kívül kezdő lökést és szakmai muníciót adjanak olyanoknak, akik szabadabb formában akarnak belepillantani a filmművészet egy-egy területébe, vagy már gyakorló alkotók, de vértezettebbé akarnak válni a saját területükön.

December és február között hat workshopot índítunk, melyen a Freeszfe hallgatók és külsős jelentkezők közösen tanulhatnak. A kurzusok 1-7 naposak, a résztvevők a végén tanúsítványt kapnak arról, hogy a workshopot elvégezték. Minden képzésre válogatás, felvételi van!

A kurzusok oktatói:

Szilágyi Zsófia rendező, az Egy nap c. film rendezője

Gazdag Gyula forgatókönyvíró, film-, színházi- és televíziórendező, a UCLA School of Theater, Film and TV distinguished research professzora

Rév Marcell operatőr, többek között a Fehér isten, a Viharsarok, a Jupiter holdja, az Eufória sorozat és A feleségem története c. filmek operatőre

Horvát Lili rendező, a Szerdai gyerek és a Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre c. film rendezője

Pálos Gergő operatőr, többek között Roy Anderson Egy galamb leült egy ágra, hogy tűnődjön a létezésről c. filmjének operatőre

Erdély Mátyás, HCA, operatőr, többek között a Macerás ügyek, a Saul fia, és a Napszállta operatőre.

A workshopokra jelentkezni a Jelentkezem gombra kattintva lehet.

Tavasszal várhatóan színházas mesterkurzusokat is indítunk, színházi szakemberek részvételével.

CSATAJELENET - SZILÁGYI ZSÓFIA MESTERKURZUSA

Kuroszava csatajeleneteiből kiindulva – legyen az nagy háborús helyzet (Hét szamuráj, Árnyéklovas) vagy párbaj jellegű, két ember között lejátszódó ütközet (pl: A vihar kapujában) csatajelenetekkel, azok felvételi módjával, lehetséges ábrázolási lehetőségeivel fogunk foglalkozni. Persze kitérőkkel. Nem állunk majd ellen mondjuk az Effi Briest párbaj jelenetének vagy a Barry Lyndon-nak, ahol a menetelés talán a csata legérdekesebb része.

A kurzus célja, hogy a végén a hallgatók – az ötletek függvényében – leforgassanak és/vagy minden lehetséges módon előkészítsenek (karakterek, helyszínek, plánok, animatik…stb.) egy csata jelenetet – amelynek esztétikai minősége szabadon választott: lehet tragikus, patetikus, komikus, abszurd, groteszk, éteri, szürreális, bármilyen. De csata kell legyen! (Vivat! Pro patria et libertate!)

A kurzus burkolt, ki nem mondott célja, hogy a résztvevők kipróbáljanak valamit, amit feltehetően még sosem csináltak, ahol nem a lelki tartalmak, hanem a testek és a mozgás dominál – és ahol – bizonyos értelemben – mindenki kezdő.

A KURZUS HOSSZA: 3 nap

A KURZUS IDŐPONTJA: 2022. január 

A JELENTKEZÉS MÓDJA: Motivációs levéllel és egy rövid önéletrajzzal, illetve egy kisfilmmel tudnak a kurzusra jelentkezni.

A kisfilmhez kérjük, hogy Youtube linket küldjenek.

A RÉSZVÉTELHEZ SZÜKSÉGES ELŐKÉPZETTSÉG: Nincs

JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 2021. december 5.

RÉSZTVEVŐK SZÁMA: maximum 12 fő 

RÉSZVÉTELI DÍJ NEM FREESZFE HALLGATÓKNAK: 50 000 Ft (Áfával együtt)

KURZUS HELYSZÍNE: V. kerület, Nádor u. 15.

a kurzus személyesen lesz megtartva, ha a covid helyzet nem engedi, akkor online tartjuk meg

Filmkamera és történetmesélés - Gazdag Gyula mesterkurzusa

Beszélgetéseink a kamera történetmesélésben játszott szerepe és a rendező munkája körül mozognak. A résztvevők által kiválasztott filmjelenetek segítségével arról lesz szó, hogy egy film szerkezetének idejekorán történő megismerése, a film rendezésére történő felkészülés során meghatározott alapkérdések ismételt megválaszolása és a folytonos, látszólag spontán válaszadásra történő felkészülés az előkészület különféle szakaszaiban hogyan segíthetik a rendezőt, hogy nyitottan, ugyanakkor az elmondandó történettől sosem elszakadva feleljen meg a forgatás és az utómunka során felmerülő kihívásoknak.

Szó lesz a színészekkel való együttműködésről, a kreatív munkatársakkal és a stábbal történő kommunikációról, elkerülhetetlen nézőpont-váltásokról és rendezői stratégiákról.

A KURZUS HOSSZA: 1 nap

A KURZUS IDŐPONTJA: 2022. december 10. péntek, 10-17 óráig

A JELENTKEZÉS MÓDJA: Motivációs levéllel és egy rövid önéletrajzzal, illetve egy vagy két kisfilmmel, vagy akár nagyjátékfilmmel tudnak a kurzusra jelentkezni.

A filmhez kérjük, hogy Youtube linket küldjenek.

A RÉSZVÉTELHEZ SZÜKSÉGES ELŐKÉPZETTSÉG:

Filmrendezők, filmrendező hallgatók jelentkezését várjuk, a kurzus szakmai workhop lesz.

JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 2021. november 25.

RÉSZTVEVŐK SZÁMA: maximum 15 fő 

RÉSZVÉTELI DÍJ NEM FREESZFE HALLGATÓKNAK: 30 000 Ft (Áfával együtt)

KURZUS HELYSZÍNE: V. kerület, Nádor u. 15.

a kurzus személyesen lesz megtartva, ha a covid helyzet nem engedi, akkor online tartjuk meg

Gazdag Gyula forgatókönyvíró, film-, színházi és televíziórendező, a UCLA School of Theater, Film and TV distinguished research professzora.

Budapesten született 1947-ben. 1970-ben diplomázott a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. 1976-tól 1993-ig a Színház- és Filmművészeti Főiskolán tanított, 1991-től 1993-ig a Filmfőtanszak vezetője volt. 1993-ban a UCLA újonnan létrehozott film- és televízió-produkció programjának vezetőjeként Los Angelesbe költözött. 1994 óta dolgozik a Sundance Institute Filmmakers Lab-nél, melynek 1997 óta művészeti vezetője. 2002-től 2015-ig, megszűnéséig művészeti tanácsadóként működött az amsterdami Maurits Binger Film Institute forgatókönyvíró- és rendezőképzési programjánál. 2006 óta évente első- és második játékfilmes forgatókönyvírókkal dolgozik a Berlinale Talents Script Station programjánál. 2015-től a Sarajevo Talents Film Stage Studio-jának alapító mentoraként színészekkel, forgatókönyvírókkal és rendezőkkel dolgozott. 2015 óta vesz részt a prágai MIDPOINT különböző képzési programjaiban, 2017 óta filmdramaturg-képző programjának alapítója és vezetője. 2015 óta rendszeresen részt vesz az új-zélandi Script to Screen Story Camp forgatókönyv-konzultációs programjában. Filmrendező- és forgatókönyvíró-képző és konzultációs programokban dolgozott egyebek közt Japánban, Izlandon, Olaszországban, Lengyelországban, Skóciában. 2010-ben a Daily Variety az Egyesült Államok tíz legjobb film-oktatója közé választotta.

Játékfilmek: Túsztörténet (1988), Hol volt, hol nem volt… (1987), Elveszett illúziók (1982), A kétfenekű dob (1977), Bástyasétány hetvennégy (1974), A sípoló macskakő (1971).

Dokumentumfilmek: A Poet on the Lower East Side – A Docu-diary on Allen Ginsberg (1997), Chroniques hongroises (1991), Társasutazás (1984), A bankett (1979), A határozat (Ember Judittal közös rendezés) (1972), A válogatás (1970), Hosszú futásodra mindig számíthatunk (1969).

Színházi rendezések: Tégy a gyűlölet ellen (Szabadtéri concert) 1993; Leonard Bernstein, Hugh Wheeler, Richard Whilbur, John Latouche & Stephen Sondheim: Candide, Csiky Gergely Színház, Kaposvár, 1992; Eugene Ionesco: A kopasz énekesnő, Greer Garson Theater, Santa Fe, USA, 1989; Wolfgang Amadeus Mozart, Christoph F. Bretzner & Gottlieb Stephanie: Szöktetés a szerájból, Magyar Állami Operaház, 1987; Radnóti Miklós: Radnóti naplója, Radnóti Színpad, Budapest, Hungary, 1986; William Shakespeare: A vihar, Csiky Gergely Színház, Kaposvár, 1986; Henry Fielding, David Rogers: Tom Jones, Csiky Gergely Színház, Kaposvár, 1985; Michel de Ghelderode: Pantagleize, Csiky Gergely Színház, Kaposvár, 1984; Lehár Ferenc, lVictor Leon & Leo Stein: A víg özvegy, Csiky Gergely Színház, Kaposvár, 1981; Harold Pinter: A melegház, Csiky Gergely Színház, Kaposvár, 1981; Jan Werich, Jiří Voskovec & Jaroslav Ježek: A nehéz Barbara, Csiky Gergely Színház, Kaposvár, 1980 John Kander, Joe Masteroff, Fred Ebb: Kabaré, Csiky Gergely Színház, Kaposvár, 1980; František Hrubín: Augusztusi vasárnap, Csiky Gergely Színház, Kaposvár, 1979; Leonard Bernstein, Hugh Wheeler, Richard Whilbur, John Latouche & Stephen Sondheim: Candide, Csiky Gergely Színház, Kaposvár, 1979; Sarkadi Imre: Oszlopos Simeon, Csiky Gergely Színház, Kaposvár, 1976; Erich Kästner, Litvai Nelly, Weöres Sándor, Jeney Zoltán: Május 35, Csiky Gergely Színház, Kaposvár, 1976.

Bevezetés a fotográfia formanyelvébe - RÉV MARCELL MESTERKURZUSA

Milyen alapvető tulajdonságok határoznak meg egy fényképet, azaz a fotográfiai eljárás dekonstrukciója, a  fizikai és a szellemi szinten egyaránt.

A fénykép karakterét meghatározó fotográfiai vonások felismerése és tudatos használata.

Megérteni a fénykép természetét, az esztétikai minőségtől függetlenül. Megismerni azokat a tulajdonságait amik a fotográfiai eljárás által megkülönböztetik a fénykép síkját a kamera előtti világtól és ezáltal a fénykép vizuális nyelvét jelentik.

Fotóelemezés, szigorúan nem tartalmi, hanem fizikai illetve formai szempontok alapján. A fotós eszközeit keressük, amik segítségével megformálja, megfogalmazza a témáját.

 

A KURZUS HOSSZA: 3 nap

A KURZUS IDŐPONTJA: 2022. március

A JELENTKEZÉS MÓDJA: Motivációs levéllel és egy rövid önéletrajzzal, illetve saját fotókkal, esetleg kisfilmmel tudnak a kurzusra jelentkezni.

A kisfilmhez kérjük, hogy Youtube linket, a fotókhoz drive mappát  küldjenek.

A RÉSZVÉTELHEZ SZÜKSÉGES ELŐKÉPZETTSÉG:

nincs

JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 2022. január 15.

RÉSZTVEVŐK SZÁMA: maximum 8 fő

RÉSZVÉTELI DÍJ NEM FREESZFE HALLGATÓKNAK: 50 000 Ft (Áfával együtt)

KURZUS HELYSZÍNE: V. kerület, Nádor u. 15.

a kurzus személyesen lesz megtartva, ha a covid helyzet nem engedi, akkor online tartjuk meg

Rév Marcell,  operatőr

Az ELTE-n hallgatott filmtörténetet, majd 2006-ban a Színház- és Filmművészeti Egyetemen folytatta tanulmányait film- és televízió operatőr szakon, Máthé Tibor osztályában.  2009-ben ERASMUS ösztöndíjjal a lisszaboni Universidade Lusófona egyetemen tanult, 2011-ben pedig a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál ösztöndíjával részt vett a fiatal filmesek számára szervezett Berlinale Talent Campus programban.  2018 óta családjával együtt az Amerikai Egyesült Államokban él és dolgozik, előbb New Yorkban, majd Los Angelesben. Több nemzetközi produkciókban vett részt, 2018-tól elsősorban Sam Levinson rendezővel dolgozott együtt. Előbb a Gyilkos nemzedéket fényképezte, majd az HBO egyik sikersorozatának, az Eufória hat epizódjának operatőre lett. 2019-ben Enyedi Ildikó kérte fel új filmje operatőrének, amelyet Füst Milán regényéből készített, A feleségem története címmel. Az Európai Filmakadémia, az Operatőrök Nemzetközi Céhe (ICG, Local 600), valamint a Magyar Filmoperatőrök Egyesületének (HCA) tagja. Munkáját a fesztivál- és szakmai díjak mellett, 2012-ben Junior Prima díjjal ismerték el. 2021-ben “a nemzeti identitás erősödését elősegítő kiemelkedő teljesítménye elismeréseként” Sára Sándor-díjban részesült, amellyel járó összeget a Freeszfe Egyesületnek ajánlotta fel.

Filmjei: 2014 – Viharsarok (r.: Császi Ádám), 2014 – Fehér isten (r.: Mundruczó Kornél), 2016 – Az itt élő lelkek nagy része (r.: Igor és Iván Buharov), 2017 – Jupiter holdja (r.: Mundruczó Kornél), 2018 – Gyilkos nemzedék (r.: Sam Levinson), 2018 – Paterno – Eltemetett bűnök (r.: Barry Levinson), 2019 – Eufória (televíziós sorozat, 1. évad 1-4. epizód, r.: Sam Levinson), 2020-2021 – Eufória (Különkiadás, 1-2. epizód, r.: Sam Levinson), 2021 – Malcolm és Marie (r.: Sam Levinson), 2021 – A feleségem története (r.: Enyedi Ildikó)

 

Próbafelvétel gyakorlatok - Horvát Lili mesterkurzusa

Jó szereposztás nélkül nincsen igazán jó film. A kurzus során szereposztási stratégiákról fogunk beszélgetni, és különböző technikákkal kísérletezünk, melyek mind arra szolgálnak, hogy még a mélyvízbe-ugrás, vagyis a forgatás előtt kiderüljön: érdemes-e szövetségre lépnie egy adott rendezőnek egy adott színésszel.

A kurzus során a kurzusvezető által hozott szövegeket és a hallgatók saját forgatókönyv-részleteit fogjuk használni, kiváló színészek nagyvonalú segítségével.

A KURZUS HOSSZA: 7 nap

2022. február (7 alkalom: 1-2-3. hetente, majd H-P intenzív 5 nap: 3-4-5-6-7. alkalmak)

A KURZUS IDŐPONTJA: 2022. február

A JELENTKEZÉS MÓDJA: Önéletrajzzal és egy bemutatkozó motivációs kisfilmmel lehet jelentkezni.

A kisfilmhez kérjük, hogy Youtube linket küldjenek.

A RÉSZVÉTELHEZ SZÜKSÉGES ELŐKÉPZETTSÉG:

filmes vagy azzal rokon művészeti képzésben már részt vett diákok

JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 2021.  december 15.

RÉSZTVEVŐK SZÁMA: maximum 12 ő 

RÉSZVÉTELI DÍJ NEM FREESZFE HALLGATÓKNAK: 70 000 Ft (Áfával együtt)

KURZUS HELYSZÍNE: V. kerület, Nádor u. 15.

a kurzus személyesen lesz megtartva, ha a covid helyzet nem engedi, akkor online tartjuk meg

FOLYAMATOS, ONLINE KONZULTÁCIÓ - ERDÉLY MÁTYÁS MESTERKURZUSA

eZ A MESTERKURZUS CSAK fREESZFE HALLGATÓK RÉSZÉRE VAN MEGHIRDETVE!

A kurzuson résztvevő hallgatók freeszfe-s munkáiról előre egyeztetett idópontokban, online tudnak konzultálni Erdély Mátyással, a hallgatók személyre szabott feladatokat kapnak.

A KURZUS HOSSZA: folyamatos

A KURZUS IDŐPONTJA: folyamatos, egyénileg egyeztetett időpont

A JELENTKEZÉS MÓDJA: A jelentkezési lap kitöltése

A RÉSZVÉTELHEZ SZÜKSÉGES ELŐKÉPZETTSÉG:

csak a Freeszfe filmes hallgatói részére!

JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: 2021. december 5.

RÉSZTVEVŐK SZÁMA: egyszerre maximum 3 fő

RÉSZVÉTELI DÍJ: ingyenes

KURZUS HELYSZÍNE: online konzultáció

Díszlet az operatőr szemével - PÁLOS GERGELY mesterkurzusa

A kurzus 3 alkalomból áll. Mind a három alkalommal különböző aspektusból igyekszem körüljárni
a díszlet és az operatőr viszonyát.


1. Saját élmények: az első órán bemutatom hogy én milyen saját tapasztalatok alapján
ismerkedtem meg a műterem sajátosságaival. Szeretném elmesélni külföldön szerzett
tapasztalataimat, valamint hogy a díszletépítésen belül milyen sok lehetőség van.
A résztvevők feladatot kapnak.


2. Közös díszletelemzés filmekben. Mitől lesz egy díszlet hiteles és élethű? A résztvevők
önálló feladatot kapnak.


3. Feladatok értékelése, közös beszélgetés egy díszlettervezővel, praktikus és anyagi
szempontból való megközelítése a látvány megvalósításának.

A KURZUS HOSSZA: 3 nap

A KURZUS IDŐPONTJA: 2021. november 30., december 14., 2022. január (a januári időpont a hallgatókkal egyeztetve kerül kitűzésre)

A JELENTKEZÉS MÓDJA:  A jelentkezők küldjenek egy képet a lakásuk kedvenc helyéről, valamint egy önportrét és egy általuk forgatott kisfilmet.

A RÉSZVÉTELHEZ SZÜKSÉGES ELŐKÉPZETTSÉG: Olyan rendezőnek / operatőrnek készülők jelentkezését várom, akiket érdekel a díszletépítés.

JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: .2021. november 22.

RÉSZTVEVŐK SZÁMA: 8-10 fő 

RÉSZVÉTELI DÍJ NEM FREESZFE HALLGATÓKNAK: 50.000 Ft (bruttó)

KURZUS HELYSZÍNE: V. kerület, Nádor u. 15.

a kurzus személyesen lesz megtartva, ha a covid helyzet nem engedi, akkor online tartjuk meg

Pálos Gergely operatőr
Nagyjátékfilmek:
2021: Bunker, rendező: Kristóf György / Haromszög, rendezö: Karpati György Mor / 2019 Hatalom, rendező: Prikler Matyas / 2015-2018 Törtenek a vegtelensegröl, rendezö Roy Andersson / 2011-2014 Egy Galamb leszallt az agra es tűnődött a létezésről, rendezö Roy Andersson

Oktatas
2006-2011 Operatőr Szak Szinhaz es Filmmuveszeti Föiskola