Ének és beszéd tréning színészek, énekesek, zeneművészeti egyetemek hallgatói, színész hallgatók számára

A beszéd és az ének általában úgy állnak egymással szemben, mint két teljesen külön világ. A közöttük tátongó szakadék áthidalhatatlannak tűnik. Vagy mégsem? Hiszen ugyanazokat a szerveinket használjuk az énekléshez, mint a beszédhez. Mindkét tevékenység hangzókból, szavakból és csengésből áll. Valódi éneklés kizárólag a közös alapból kiinduló technika – az ének és a beszéd kiegyensúlyozott együttműködésével jöhet létre. Ezt a kooperációt állítjuk a középpontba, ennek segítségével igyekszünk eljutni a görcsmentes, örömteli, szabad megszólalásig.

Tréningünk nem a hagyományos értelemben vett beszédtechnikai és ének tréning. A két terület közös nevezőire építve törekszünk a hangképzés elé tornyosuló akadályokat leküzdeni, vagyis az összes olyan károsodást, amit a kihasználatlanság, vagy a helytelen használat okozott szerveinkben

  • Időpont: július 4-8.
  • oktatók: Berecz Bea – ének, Hernádi Krisztina – beszéd
  • csoport létszám: min. 6 fő max 12
  • képzési idő: 5 nap
  • Napi óraszám: 6 óra (x45 perc) (két csoportban párhuzamosan / váltással, + egyéni fejlesztés)
  • Össz. óraszám 30 óra
  • Helyszín: CEU, Nádor utca 15., V. kerület
  • képzési díj: 30.000 ft (Áfával együtt)

Azok jelentkezését várjuk:

  • akik úgy érzik, hogy nem részesültek elegendő beszédtechnikai és ének képzésben
  • akik komolyabb darabokat énekelnének annak ellenére, hogy elsősorban nem éneklésre alkalmas a hangjuk
  • akik már ütköztek nehézségbe a hangképzés során – hamar elfárad a hangjuk beszéd vagy éneklés közben.
  • akik énekesként szeretnék továbbképezni magukat a szöveg és a dallam egységre fókuszálva
  • akik nem énekesként szeretnénk megtapasztalni, milyen a könnyed énekes megszólalás
  • akik szeretnék megtapasztalni a hangképző szervek rugalmas, szabad működését mindkét területen
  • akik szeretnék megélni a hangadás örömét.

 

Tematika

  • A természetes légzés a beszéd és az ének szolgálatában
  • Fókuszban a magánhangzók
  • A zengő-tér. (Hangzóformálás – a rezonátorüregek szerepe – a rezonancia fokozása.)
  • A hang kibontása, (helytelen beidegzések, hibás működések leépítése).
  • Hogyan dolgozik a test, amikor beszélünk/énekelünk. (A megszólalás és a test reakciójának összhangja.)
  • A szöveg szerepe, (nyelvi hangsúly – zenei hangsúly)
  • Szövegformálás, a hangzók szerepe az énekben
  • A szabad beszéd használata az énekben
  • A praktikusan jól működő beszédtechnika
  • A színpadi emelt beszéd és az ének harmonizálása
  • Hanghigiéné – a hang védelme

A JELENTKEZÉSSEL KAPCSOLATOS TUDNIVALÓK

A workshopon maximum 12 jelentkező vehet részt, a szabad helyek a jelentkezések sorrendjében telnek be.

A jelentkezés a képzési díj befizetésével válik véglegessé! Befizetési határidő: június 22.

Ha kérdése van, kérjük írjon az oktatas@freeszfe.hu címre.