SZÍNHÁZ ÉS PERFORMANSZ

szinhazprfmsz_header
bttn_sznhsprfmsz

Képzésünk haladó szinten ad lehetőséget az előadóművészettel foglalkozni, így nem életkor, hanem elmélyülés szerint szeretnénk megszólítani azokat, akik az alkotást a színház hagyományos keretein túl képzelik el, és akik ismereteiket kollaborációban, közösségben, valamint „csinálva-tanulva” kívánják bővíteni. Bárkinek a jelentkezését várjuk, akik a színház és a performansz viszonyával professzionális keretek között szeretnének foglalkozni, akiket érdekel a kutatás-fejlesztés, az innováció, a kísérletezés és akik színházi, vagy más művészeti területeken (előadóművészet, képzőművészet, zene, technológia, humán tudományok, film, stb.) már ismeretekkel és tapasztalatokkal rendelkeznek, és tudásukat a színház és performansz területén kívánják hasznosítani.

A Képzésről

Képzésünk célja az, hogy hallgatóink saját alkotásokat hozzanak létre, ugyanakkor készek legyenek mások művészi munkájában is alkotó módon részt venni. Ehhez olyan szakmai és oktatási környezetet kívánunk felállítani, amelyben nem a tanár-diák viszony dominál, hanem a partneri viszony és a közös felfedezés, amelyben az alkotás mint kutatás jelenik meg, és amihez elméleti és gyakorlati hátteret adunk. Ehhez egyrészről meghívott előadók és alkotók intenzív interdiszciplináris kurzusait, másrészről mentoraink műhelymunkájában való részvételt, harmadrészről az alkotások szakmai mentorálását biztosítjuk. Így oktatásunk fókuszában az alkotófolyamat egésze áll – a témafelvetéstől, a produkciószervezésen és a próbákon keresztül, a megvalósulásig. Ez azt is jelenti, hogy képzésünkben nem specializáljuk a színházcsinálást, a színházcsináló közösséget egységesen tekintjük a tudásmegosztás közegének.

Tanítási gyakorlatunk szakmai keretében egy olyan színházcsinálói praxis áll, amely az irodalmi szövegen túl mutat, átíveli a műfaji határokat és folyamatosan párbeszédet folytat a jelen történéseivel. Előtérbe kerül az abszurd, az asszociatív és paradox gondolkodás, a konfrontáció, az érzéki megismerés, a fizikalitás, a vizualitás, és tárgyát képezi az a reflexió is, amely a saját maga által kialakított gyakorlatra irányul. Azonban mindezeket a fogalmakat csak keretként, orientálódási mezőként határozzuk meg, hiszen a hallgatók érdeklődése és az általuk felvetett tematikák is befolyásolják a képzés programját és a kurzusok tartalmát.

A képzés bővebb leírása az alábbi linken >>>

OSZTÁLYVEZETŐK

Czirák Ádám, Goda Gábor, Hód Adrienn,

Hudi László, Szabó Veronika, Urbán András

OKTATÓK

Ardai Petra, Árvai György, Berecz Zsuzsa, Bodó Viktor, Csató Kata, Gergye Krisztián, Ivanyos Ambrus, Juhász András, Kálmán Eszter, Kelemen Patrik, Molnár Csaba, Muskovics Gyula, Nagy József Szkipe, Nemes Z. Márió, Ördög Tamás, Rácz Anikó, Sarah Günther, Schilling Árpád, Schuller Gabriella, Somló Dávid, Szabó Réka, Szilágyi Kornél, Perovics Zoltán

Tartalom

Amit kínálunk

  • Heti 3 napos intenzív képzés, egy éven keresztül.
  • A hallgató saját alkotásának fejlesztése (projekt panel)
  • Mentor alapú képzési keret, amely a hallgatók saját alkotásainak a fejlesztését egész évben végigköveti (mentor panel)
  • Öt műhelymunkába való beavatás, melyeket a képzés öt mentora (Goda Gábor, Hód Adrienn, Hudi László, Szabó Veronika, Urbán András) vezet (műhely panel)
  • Egy mentor (Czirák Ádám) által vezetett speciális, a hallgatók projektjeit az egész képzés alatt nyomon követő, azokra reflektáló elméleti képzés (elméleti panel)
  • Meghívott oktatók interdiszciplináris, elméleti és gyakorlati kurzusai (vendég panel)
  • Alkotói elvonulás (tervezés alatt)
  • A hallgató igénybe veheti a heti 3 napon túl rendelkezésre álló szabad infrastrukturális kapacitásokat
  • A hallgatók saját alkotásainak nyilvános bemutatása a képzés végén (egy fesztivál keretében)
  • Saját alkotás létrehozását támogató környezet
  • Színházak, színházi intézmények együttműködése a képzésben (ARTUS, Kosztolányi Dezső Színház (Szabadka)
  • A képzéshez kapcsolódó produkciós támogatás pályázati lehetősége (egyeztetés alatt)

Kiket várunk?

Olyanokat várunk, akik tudásukat professzionális szinten szeretnék továbbfejleszteni, és akik valóban szabad, független és autonóm kereteken belül kívánják ezt megtenni.

KIK NE JELENTKEZZENEK?

Nem ajánljuk képzésünket azoknak, akik a szükséges időt nem tuják maradéktalanul belefektetni a közös munkába.

A KÉPZÉS INDULÁSA

2021. szeptember 11-12.

A KÉPZÉS VÉGE

2022 június eleje. A képzés alatt a hallgatók által elkészített alkotások bemutatói (záró fesztivál)

Oktatási Napok

hétfő

kedd

szerda

9-20 óra között.

A hét további négy napján a hallgató egyeztetés alapján igénybe veheti a rendelkezésre álló infrastruktúrát.

Szemeszterek Száma

2

Első szemeszter: 2021. szeptember 13. – december 5.

Második szemeszter: 2022. január 10. – május 29.

8 hónap (32 hét), plusz a záró fesztivál

HETI ÓRASZÁM

33 + egyéni óraszám

ÖSSZÓRASZÁM

1056 + egyéni óraszám

HETI ÓRASZÁM

12

Helyszín

Budapest, V. kerület

Tandíj

  • egy évre 440.000 Ft (szemeszterenként 220.000 Ft) Bruttó ár, az ÁFÁ-t már tartalmazza.
  • A Freeszfe Egyesület hivatalos felnőttképzési intézmény. Nyilvántartásba vételi szám: 13-02-0007949, B/2021/001498
  • 2021. május 31-től már igényelhető diákhitel a felnőttképzési intézményekben is. Bővebb információ: Tudnivalók felnőttképzőknek – Diákhitel (diakhitel.hu)

A FELVÉTELIVEL KAPCSOLATOS TUDNIVALÓK

A jelentkezési határidő: 2021. július 30.

  • 1. Forduló: Beadandók
  • 2. Forduló: Interjú

A képzés vezetői a Beadandó anyagok alapján döntenek arról, hogy kit hívnak be interjúra.

A sikeres felvétel feltétele a felvételi interjún való részvétel és a tandíj befizetése.

1. Forduló, a jelentkezéshez szükséges beadandók:

    1. Kitöltött jelentkezési lap
    2. Önéletrajz
    3. Motivációs levél (max. 1 oldal)
    4. Egy saját alkotás tervének, ötletének rövid leírása (Egy olyan új tervnek, ötletnek a leírása, amelyet a jelentkező a képzés alatt kíván majd fejleszteni)
    5. Eddigi művészeti munkák dokumentációja. (fotók, videók, website – csak linken elérhető formában!) Opcionális!

2. Forduló:

Tervezett időpontja: 2021. augusztus 9-11. között

    1. Non-verbális vagy verbális performansz, jelenet, akció bemutatása. (2-3 perc)
    2. Egy saját alkotás tervének, ötletének prezentációja a felvételi interjú során (Egy olyan új tervnek, ötletnek a performatív bemutatása, amelyet a jelentkező a képzés alatt kíván majd fejleszteni)
    3. Felvételi beszélgetés és közös műhelymunka a felvételizőkkel
    4.  

A Freeszfe Egyesület nem akkreditált oktatási intézmény, a képzések végén tanúsítványt adunk!

Ha kérdése van a képzéssel kapcsolatban írjon az oktatas@freeszfe.hu emailcímre!

nap a jelentkezési határidő lezártáig

JELENTKEZEM

Az alábbi GoogleForm kitöltésével jelentkezhet képzésünkre
JELENTKEZEM