JEGY

Események betöltése

« Összes Események

Ekhó zenés olvasókör II. – Fenyvesi Orsolya és Hegyi Dóra

május 6 @ 6:00 du.

Ekhó zenés olvasókör II. – Fenyvesi Orsolya és Hegyi Dóra
A semmibe kiáltod az irodalmat: olvasókra talál, bennük visszhangzik — a Freedom olvasókör-sorozatában egy író/költő és egy zenész hozza el legkedveltebb szövegeit az olvasóknak, hogy közös gondolkodásra invitálja őket. Az olvasókör után pedig egy közös zenés és irodalmi műsorral is készülnek.

A második alkalommal Hegyi Dóra (Ohnody) és Fenyvesi Orsolya várja a közönséget versekkel, novellákkal, valamint közös, csak erre az alkalomra összeállított zenés-irodalmi műsorukkal.

Fenyvesi Orsolya 1986-ban született. Művészettörténészként végzett az ELTE-n, jelenleg kiadói szerkesztőként dolgozik, emellett lírát és gyerekirodalmat fordít. A Két Hold Kiadó társtulajdonosa. Egyik jelentősebb műfordítása Anne Carson Vörös önéletrajza című kötete. Négy verseskötete jelent meg, legutóbb 2022-ben Mindig kezdetben címmel. Versei megjelentek német, angol, horvát, szerb, török, román nyelven is, többször szerepelt külföldi irodalmi fesztiválokon. Mesekönyvek, az Ősvarázserdő és a Miri-sorozat szerzője. 2018-ban Móricz Zsigmond-ösztöndíjat kapott, 2021-ben a Szépírók Társasága Junior Szépíró-díját vehette át, 2023-ban Erzsébetváros irodalmi ösztöndíjasa volt, 2024-ben a Sziveri-díjjal jutalmazták. Első regénye, A minótaurosz és én 2024-ben jelent meg, legutóbbi prózakötete a Nem fogsz belehalni (&, 2025).

Hegyi Dóra 1990-ben született, zenei diplomát szerzett a Dél-walesi Egyetemen Cardiffban, pszichológia diplomát a Károli Gáspár Egyetemen, jelenleg pedig a mesterképzését végzi az Eötvös Loránd Tudományegyetem Kulturális Antropológia szakán. 2020-ban Artisjus díjat kapott, számos zenei közreműködés, film- és reklámzene fűződik a nevéhez. Jelenleg a nyilvánosságtól visszavonultan tevékenykedik társadalomkutatóként, interdiszciplináris művészként és alternatív gyógyítóként.

(Az olvasókörre ajánlott olvasmányokat hamarosan közzétesszük.)

JEGY
Jegyek: 3.000 Ft

 

Részletek

Helyszín