Színészportrék a 20. századból – Latinovits Zoltán

Latinovits Zoltán

A 20. századi magyar színház- és filmtörténet különleges egyénisége volt. A debreceni pályakezdéstől az operettszínházi utolsó bemutatójáig tartó életútját sikerek, kudarcok, a benne hívők és hitetlenek serege kísérte. Hivatását örök izzásban élte, ugyanakkor kora színházi valóságának rendíthetetlen kritikusa volt. Ködszurkáló című kötetében pörölt az egész művészvilággal. Kár, hogy sokan félreértették őt. Kár, hogy nem kapott színházat, ahol megvalósíthatta volna álmait. Kár, hogy kortársai közül sokan csak tragikus halála után kezdték (vagy akarták?) megérteni őt. Tört fényű kagylókkal érkezett e világra és ragyogó, bár beteljesítetlen álmokkal távozott innét 45 évesen. Akár róla is írhatta volna Henry David Thoreau amerikai író az alábbi sorokat: „A zseni olyan, mint az üstökös. A semmiből jön, felszikrázik, elkápráztat, és újból visszahullik a semmibe. Nem tanul senkitől, nem oktat senkit. De amíg fénylik, felforrósodik a szívünk tája.”