SZÍNHÁZI ÉS FILMES ZENESZERZÉS

OSZTÁLYVEZETŐK: SZÁSZI PETRA, MÁRKOS ALBERT

további oktatók: Weber Kristóf, Dargay Marcell, Bobák Bence, Pálfi György, Breier Ádám, Bagota Béla, Tóth Lili Laura 

A képzés azoknak szól, akik a zenén keresztül szeretnének kapcsolatba kerülni a színház, a mozgókép és más médiumok világával. A gyakorlatorientált kurzus célja, hogy a hallgatók biztonsággal tudjanak alkotni különféle műfajokban, különböző technikai és dramaturgiai elvárások mentén – egyaránt legyen szó képről, szövegről vagy mozgásról.

A képzés során a résztvevők kollektív és egyéni improvizációs gyakorlatokon, közös szemináriumokon és egyéni órákon keresztül fejlesztik saját zenei nyelvüket, valamint megismerkednek a hangszerelés, a digitális zeneírás és a stúdiómunka alapjaival is.
Külön hangsúlyt kap a kreatív és alkotói gondolkodás fejlesztése: hogyan lehet eredeti ötleteket megfogalmazni, együttműködni rendezőkkel, vágókkal, alkotótársakkal – és mindeközben hűnek maradni a saját zenei világunkhoz.


A képzés fontos eleme a különböző megközelítések párbeszéde: rendszeres vendégelőadóink zenefilozófiai, empirikus, elméleti, technikai és művészeti oldalról is megközelítik a zeneszerzést. A sokszínű látásmód és a közös gondolkodás segíti a résztvevőket abban, hogy saját zenei világukat tudatosabban és szabadabban alakítsák.

  • Kollektív és egyéni zenei improvizáció
  • Szövegelemzés ritmikai, formai, tartalmi és dramaturgiai szempontok alapján
  • Szövegmegzenésítés
  • Különböző stílusú dalok komponálása, stílusgyakorlatok
  • Állóképek és mozgóképek zenei megközelítés
  • Digitális zenei eszközök és szoftverek használata (pl. Logic Pro, Sibelius)
  • Filmzene analízis
  • Zenetörténeti alapozás
  • Produkciós folyamatok áttekintése
  • Film- és színházi zenealkotás közötti különbségek megismerése
  • Szolfézs és zeneelmélet (igény szerint)
  • Hangdizájn és zajzene
  • Narráció és voice-over zenei integrációja
  • Zenei dramaturgia fejlesztése – hogyan épül fel egy zenei ív különböző médiumokban
  • Mood board, zenei referenciák kezelése – hogyan dolgozik egy zeneszerző vizuális, verbális vagy érzelmi inputból
  • Prezentációs technikák

A képzés indulása: 2025. szeptember 26.

A képzés vége: 2027. június 5.

Szemeszterek száma: 4 (két tanév)

Heti óraszám: 10 tanóra (2 egyéni, 8 csoportos)

Képzési díj: 400.000 Ft/félév (a teljes díj 800.000 Ft), mely részletekben is fizethető

Oktatási napok: Pénteken egyéni órák az osztályvezetőkkel, 09:00-20:00 idősávban. Szombaton 10:00-18:00 előadások ebédszünettel

Hallgatók száma: minimum 10-maximum 12 fő (10 fő alatt a képzés nem indul el)

A jelentkezéshez szükséges: a jelentkezési lap kitöltése

KIKET VÁRUNK?

KIK NE JELENTKEZZENEK?

A képzés azoknak szól, akik a zenén keresztül szeretnének kapcsolatba kerülni a színház, a mozgókép és más médiumok világával.

– akár még csak ismerkedik a zeneszerzéssel, de komolyan érdeklődik, és szívesen dolgozik együtt tapasztaltabb alkotókkal – a képzés igény szerint az alapokat is támogatja.

– nyitott a kísérletezésre, az improvizációra, és érdekli, hogyan lehet egyedi zenei ötleteket különféle dramaturgiai és technikai keretek között megvalósítani;

– nem csak zeneszerzőként, hanem alkotótársként is gondolkodik, akit érdekel a közös munka rendezőkkel, vágókkal, táncosokkal, előadókkal, színházi és filmes környezetben.

  • Aki kizárólag a klasszikus zeneszerzés szabályrendszerében szeretne elmélyedni, és nem nyitott más médiumokkal, műfajokkal vagy alkotói módszerekkel való párbeszédre;
  • Aki kizárólag technikai tudást keres, és nem kíván saját zenei nyelvet, érzékenységet, gondolkodásmódot fejleszteni;
  • Akit nem érdekli a csapatmunka, az improvizáció vagy a közös gondolkodás;

A FELVÉTELIRŐL:

1. Tesztlap
A felvételi nap során minden jelentkező egy kreatív és általános műveltségi feladatokat tartalmazó tesztlapot tölt ki.

2. Egyéni meghallgatás (kb. 40 perc)

Hangszeren való előadás – egy vagy két mű előadása tetszőleges hangszeren, akár saját kompozíció is elfogadott.

Improvizáció – duógyakorlat Márkos Alberttel.

Hallásteszt – a zenei hallás képességeinek felmérése.

Személyes beszélgetés – szakmai és motivációs kérdéseket érintő kötetlen beszélgetés. Opcionálisan korábbi szerzemények prezentálása.

3. Közös kreatív feladat
A jelentkezők a nap folyamán egy rövid (kb. 1 perces) filmrészlethez vagy szöveghez kapcsolódó zenei ötlettel készülnek, amelyet a nap végén közösen prezentálnak.

A felvételi augusztusban lesz.

KIK AZ OSZTÁLYVEZETŐK?

MÁRKOS ALBERT
Zeneszerző, csellista, a hazai improvizatív, kortárs, és alkalmazott zenei színterek egyik meghatározó alakja. A kolozsvári születésű zenész filmzeneszerzőként (Lefkovicsék gyászolnak, Valan, Taxidermia, Off Hollywood, Elveszett idők, Lost Persons Area, A fény ösvényei), színházi előadások zenéjének szerzőjeként is elismert. Számos jazz és kortárszenei formáció, projekt vezetője és tagja (KASSÁK, ARGO, budbudās, WH Shakespeare, Tractus stb.), valamint számtalan kortárs zenei mű szerzője.

SZÁSZI PETRA
A Zeneakadémián végzett alkalmazott zeneszerzés mesterszakon, korábban Oslóban és Berlinben tanult és dolgozott. Több díjnyertes rövidfilm zenéjét jegyzi, köztük a Berlinalén versenyző Élő kövek valamint a Velencei Filmfesztiválon bemutatott Árni című játékfilmét. 2025-ben a Berlinale Talents program résztvevője volt. Számos hazai és nemzetközi színházi produkcióhoz komponált zenét, többek között az Aacheni Színház, a stuttgarti FITZ, a szabadkai Nemzeti Színház, a budapesti Katona József Színház és a Trafó számára. VATES című balett zenéjét 2023-ban mutatta be a Szegedi Szimfonikus Zenekar és a Szegedi Kortárs Balett.

JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: AUGUSZTUS 10. VASÁRNAP ÉJFÉL

ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK A FREESZFE KÉPZÉSEIRŐL:

  • a képzéseink helyszíne az V. kerület, Nádor utca 15., a CEU ultramodern épülete
  • a képzések elvégzéskor tanúsítványt adunk, az oktatók nevével és a tantárgyakkal, angol és magyar nyelven.
  • Képzéseink a felnőttképzési törvény hatálya alatt valósulnak meg. A Freeszfe Egyesület felnőttképzési száma: B/2021/001498. Képzéseink NEM adnak diplomát.
  • beiratkozáskor hallgatói szerződést kötünk veled
  • a tandíj több módon fizethető: vagy 1 összegben (szeptember 20-ig) vagy két részletben (szeptember 20. és január 20.) vagy havi részletben, minden hónap 20-ig.
  • Figyelem: a tandíjat a fizetési módtól függetlenül a teljes képzési időszakra kell kifizetni!
  • Anyagi nehézségek senkit se riasszanak vissza a jelentkezéstől. A Freeszfe minden félévben megpályázható tandíjkedvezményt biztosít, mely szociális alapon és az Egyesületben végzett aktív jelenlét alapján nyerhető el.
  • Ha kérdésed van, írj az oktatas@freeszfe.hu címre Sziráki Sarolta részére.