Szólalj meg Bátran! – magabiztos kommunikáció a színészet módszereivel

Magyar Attila színész, rendező, színházi író vezeti a műhelyt.

A magabiztos kommunikáció fejleszthető. Találd meg a szavakat, beszélj bátran! Tanulj meg magabiztosan és hitelesen kommunikálni a színészet bevált módszereivel.

Mi vár rád?

Hogyan beszélj úgy, hogy ne csak hallják, hanem figyeljenek is rád? Segítünk, hogy megtaláld a szavakat! A gyakorlatközpontú kommunikációs kurzuson versek, színdarabok, monológok, improvizációk és hétköznapi helyzetek segítségével dolgozunk a megszólalás erején. Azt gyakoroljuk, hogyan legyünk bátrabbak, természetesebbek, pontosabbak és meggyőzőbbek, amikor mások előtt beszélünk. A képzés során foglalkozunk beszédtechnikával, figyelemmel, jelenléttel, testbeszéddel, rögtönzéssel és azzal is, hogyan kezeljük a váratlan helyzeteket. A kurzus célja a tiszta, érthető, önazonos megszólalás.

Sokszor nem a tudásunk vagy a mondanivalónk hiányzik, hanem az a magabiztosság, amellyel mások előtt ki tudunk állni és el tudjuk mondani, amit szeretnénk. Egy fontos értekezlet, prezentáció, állásinterjú, nyilvános szereplés vagy kamera előtti megszólalás során könnyű elveszíteni a fonalat, zavarba jönni vagy elbizonytalanodni. A jó hír, hogy a magabiztos kommunikáció fejleszthető.

Mitől különleges?  

A kurzus különlegessége, hogy a kommunikáció fejlesztéséhez a színészi módszereket hívja segítségül. A színészek nap mint nap azt gyakorolják, hogyan tudják lekötni a figyelmet, tudatosan használni a hangjukat és a testbeszédüket, hitelesen jelen lenni, valamint váratlan helyzetekben is gyorsan és természetesen reagálni. Ezek a készségek nemcsak a színpadon értékesek, hanem a munkahelyen, a vállalkozásban, a közéletben és a mindennapi emberi kapcsolatokban is.

A képzés teljes egészében gyakorlatközpontú. Versek, monológok, improvizációs és szituációs gyakorlatok segítségével sajátíthatod el azokat a technikákat, amelyeket később a saját helyzeteidben is magabiztosan alkalmazhatsz. A feladatok során folyamatos visszajelzést kapsz, így lépésről lépésre fejlődhetsz egy támogató, biztonságos légkörben.

Mit tanulsz?

A képzés során többek között megtanulod, hogy:

  • hogyan lépj fel magabiztosan, amikor mások figyelnek rád;
  • hogyan építs fel világos, érthető és meggyőző mondanivalót;
  • hogyan tartsd fenn a figyelmet, amikor beszélsz;
  • hogyan használd tudatosan a hangodat;
  • hogyan reagálj természetesen váratlan kérdésekre és helyzetekre;
  • hogyan rögtönözz magabiztosan;
  • hogyan kommunikálj hitelesen emberek és kamera előtt.

A képzés célja nem az, hogy szerepet játssz, hanem hogy megtaláld a saját hangodat, és képes legyél világosan, mások számára érthetően, természetesen és hatásosan képviselni magadat.

 Kinek ajánljuk?

Bárkinek, aki úgy érzi, hogy a verbális készségén még van mit fejleszteni. Azoknak ajánljuk, akiknek meg kell szólalni több ember előtt és ez gátlást vagy stresszt okoz. Azoknak, akik sokszor érzik a „lépcsőház effektust”.

Azoknak, akik szeretnének javítani a beszédtechnikájukon.

Kinek nem ajánljuk?

Ez a képzés alapfokú, a nulláról indít. Akik profik, vagy már vettek részt hasonlóban azoknak nem biztos hogy való.

Oktató:

Magyar Attila 35 éve színész. Pályafutása során színdarabokban, televíziós sorozatokban és filmekben szerepelt, rendezőként dolgozott, valamint számos kulturális esemény szervezésében vett részt. Több színházi stúdióban fiatal színinövendékek oktatásában is közreműködött. Az évtizedek alatt összegyűlt szakmai tapasztalatait szeretné átadni, elsősorban az önkifejezés, az élő beszéd és a magabiztos kommunikáció fejlesztésén keresztül.

A színészi pályán megszerzett gyakorlati tapasztalatait adja tovább, hogy a résztvevők magabiztosabban, természetesebben és meggyőzőbben tudjanak megszólalni a hétköznapi és szakmai élet különböző helyzeteiben.

Hossza:

2 félév, heti 3 óra

Időpont és helyszín:

2026 októberétől 2027 júniusáig minden kedden 18 és 21 óra között a FREEDOMBAN (XIII. kerület, Szabolcs utca 27.)

Ára:

Havi részletekben 10 x 40 000 Ft

Két részletben 2 x 190 000 Ft

Egy összegben 1 x 370 000 Ft

A jelentkezés a részvételi vagy eljárási díj befizetésével válik teljessé és véglegessé. A helyek a jelentkezés sorrendjében telnek be. A képzés csak megfelelő számú jelentkező esetén indul el.

Kapcsolat:

Ha kérdésed van, írj az oktatas@freeszfe.hu címre Sziráki Sarolta részére.