IFJÚSÁGI DRÁMAPROGRAM 15-19 ÉVESEKNEK

PROGRAMVEZETŐK: SZENDREY GITTA, DURST MÓNI

Az elmúlt öt évben a Radnóti Ifjúsági Műhely (a Radnóti Színház színházpedagógiai műhelye) égisze alatt olyan sokszoros együttműködésben létrejött projekteket koordináltunk, melyek fontos társadalmi ügyeket szólaltattak meg (társadalmi elvárások, történelmi emlékezet, akadálymentesség, generációs problémák, kommunikáció és érdekérvényesítés).

Munkánk során akciómódszerekkel és művészeti eszközökkel dolgozunk. Módszereink az egyének és a csoport számára biztonságos teret és kereteket teremtenek, lehetőséget adnak az önkifejezésre és az önreflexióra, emellett a kulturális konzervek tudatosítását és a társadalmi berögződések változtatását is célozzák. Olyan témákkal foglalkozunk, amik a fiatalokat érintik, átlaluk választottak, s amiken keresztül őszintén szólhatnak a világhoz, egymáshoz és önmagukhoz.

A foglalkozásokon hétről hétre egyre izgalmasabbá és nyitottabbá válik a közös terünk, ahol a résztvevő diákok megélhetik az alkotás és a felfedezés örömét.

Célunk, hogy segítsük a résztvevő fiatalok személyiségfejlődését, kritikai gondolkodásuk erősödését, tudatosságuk növelését, hogy megragadják az esélyt saját életük aktív alakítására.

A közös munkát egy nyílt színházi workshop alkalommal zárjuk.

 

A program indulása: 2025. szeptember

A program vége: 2026. június 

Óraszám: kb. 90 óra

Heti óraszám: 3 óra

Képzési díj: havonta 30.000 Ft (10 hónapra egyben 300.000 Ft)

Oktatási napok: keddenként 16.30-19.30

Résztvevők száma: minimum 15-maximum 18 fő (15 fő alatt a program nem indul el)

A jelentkezéshez szükséges: a jelentkezési lap kitöltése

VAN-E FELVÉTELI?

Klasszikus felvételi nincs. De augusztusban fogunk tartani egy workshopot, ahol megismerkedünk veletek és egymással, és ha úgy érezzük, valakinek nem való a program, jelezzük neki.

KIK A PROGRAMVEZETŐK?

SZENDREY GITTA

A Színház- és Filmművészeti Egyetem első drámainstruktor drámajátékos szakirányú képzésén diplomáztam 2017-ben. Majd 2020-ban a Károli Gáspár Református Egyetem színháztudomány mesterszakát végeztem el, 2017-2021-ig Katarzisz Komplex Művészetterápiát tanultam a Lelki Egészségvédő Alapítványnál. 2023-ban Dr. Daubner Béla fejlődéspszichológia, pszichopatológia és transzperszonális pszichológia tanfolyamát végeztem el. Nagy figyelmet fordítok arra, hogy folyamatosan képezzem magam, új módszereket sajátítsak el, hiszen fontos számomra az integratív szemléletű munka.

Szerencsésnek tartom magam, mert eddigi pályám során sokféle színházi, színházi nevelési, művészetterápiás projektben vettem részt drámainstruktorként és művészetterapeutaként.

Az, hogy emberekkel foglalkozhatok fejlődést és motivációt biztosít számomra. Jó érzés látni, ahogy a résztvevők hétről hétre megnyílnak önmaguk és a világ felé. Nem csak én adok nekik, vissza is legalább annyit kapok tőlük: minden alkalommal tanítanak nekem valamit. Ezek pótolhatatlan pillanatok, amit nem cserélnék el semmire.

DURST MÓNI

2000-ben végeztem az ELTE-BTK magyar, és magyar mint idegen nyelv szakán. A formális oktatás hagyott némi hiányérzetet bennem, de szerencsére nem vette el a kedvem sem a tanulástól, sem a tanítástól – kerestem továbbra is az inspiráló szakmai közegeket. A drámapedagógiával, a színházi neveléssel és Szakall Judit diákszínjátszó-rendező módszerével megismerkedve találtam meg, amit kerestem. Olyan formákat, amik segítenek élvezetesen feltenni aktuális kérdéseinket, közösen gondolkodni, reflektálni és alkotni. Egyre fontosabbá vált számomra a játék teljes valónkat bemozgató ereje, és egyre jobban lebilincselt a civilek színpada is. Pszichodráma vezetőként képződtem, ahol saját élettörténeteinkkel játszottunk. 

Idővel az élet- és családtörténetek személyes vonatkozásain túl azok közösségi és társadalmi beágyazottsága felé fordult a figyelmem. 2018-ban bekapcsolódtam egy nemzetközi projektmunkába, melynek eredményeképp egy szűkebb szakmai körrel létrehoztuk a hazai szociodráma képzést. Az MPE szociodráma kiképzője lettem.

2020 óta a Radnóti Színház Ifjúsági Műhelyét (RIM) vezetem. A műhely teret ad a fiatalok lendületének és alkotó erejének, támogat részvételi színházi kezdeményezéseket, bárki lehet játszó vagy néző – kölcsönösen tanulunk viszonyainkról, indítékainkról és lehetőségeinkről.

JELENTKEZÉSI HATÁRIDŐ: AUGUSZTUS 10. VASÁRNAP ÉJFÉL

ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK A FREESZFE KÉPZÉSEIRŐL:

  • a képzéseink helyszíne az V. kerület, Nádor utca 15., a CEU ultramodern épülete
  • a képzések elvégzéskor tanúsítványt adunk, az oktatók nevével és a tantárgyakkal, angol és magyar nyelven.
  • Képzéseink a felnőttképzési törvény hatálya alatt valósulnak meg. A Freeszfe Egyesület felnőttképzési száma: B/2021/001498. Képzéseink NEM adnak diplomát.
  • beiratkozáskor hallgatói szerződést kötünk veled
  • a tandíj több módon fizethető: vagy 1 összegben (szeptember 20-ig) vagy két részletben (szeptember 20. és január 20.) vagy havi részletben, minden hónap 20-ig.
  • Figyelem: a tandíjat a fizetési módtól függetlenül a teljes képzési időszakra kell kifizetni!
  • Anyagi nehézségek senkit se riasszanak vissza a jelentkezéstől. A Freeszfe minden félévben megpályázható tandíjkedvezményt biztosít, mely szociális alapon és az Egyesületben végzett aktív jelenlét alapján nyerhető el.
  • Ha kérdésed van, írj az oktatas@freeszfe.hu címre Sziráki Sarolta részére.