A beszéd és az ének általában úgy állnak egymással szemben, mint két teljesen külön világ. A közöttük tátongó szakadék áthidalhatatlannak tűnik. Vagy mégsem? Hiszen ugyanazokat a szerveinket használjuk az énekléshez, mint a beszédhez. Mindkét tevékenység hangzókból, szavakból és csengésből áll. Valódi éneklés kizárólag a közös alapból kiinduló technika – az ének és a beszéd kiegyensúlyozott együttműködésével jöhet létre. Ezt a kooperációt állítjuk a középpontba, ennek segítségével igyekszünk eljutni a görcsmentes, örömteli, szabad megszólalásig.
Képzésünk nem a hagyományos értelemben vett beszédtechnikai és ének tréning. A két terület közös nevezőire építve törekszünk a hangképzés elé tornyosuló akadályokat leküzdeni, vagyis az összes olyan károsodást, amit a kihasználatlanság, vagy a helytelen használat okozott szerveinkben.
Tematika
• Hallási figyelem – belső hallás fejlesztése
• A természetes légzés a beszéd és az ének szolgálatában
• Artikulációs mozgás ügyesítés – a koordinált, precíz, természetes beszédszervi mozgások gyakorlása
• Fókuszban a magánhangzók
• A zengő-tér. (Hangzóformálás – a rezonátorüregek szerepe – a rezonancia fokozása.)
• Az oldott középhang kialakítása, a beszélő fiziológiai adottságai által meghatározott „saját hang” megtalálása célzott gyakorlatokkal.
• A gégeblokkolás felszabadítása
• Hogyan dolgozik a test, amikor beszélünk/énekelünk. (A megszólalás és a test reakciójának összhangja.)
• Szövegértelmezés: az írásjelek kihangosításától a szöveg életre keltéséig. A hangzó szöveg dinamikája
• Szövegformálás, a hangzók szerepe az énekben
• Zenei kifejezőeszközök a beszédben.
• Tartalom és forma egysége. Tudatos viszony a szavakhoz. Az „ÉN” közlés
• Elbeszélő / drámai közlés
• A szabad beszéd használata az énekben
• A praktikusan jól működő beszédtechnika
• A színpadi emelt beszéd és az ének harmonizálása
• Belső biztonság, összerendezettség.
• A megszólalás bátorsága, a közlés öröme
• A beszéd- és énektechnika átfedése és egysége
• Hanghigiéné – a hang védelme
A képzés indulása: 2025. szeptember 20.
A képzés vége: 2025. december 13.
Szemeszterek száma: 1
Óraszám: 60 tanóra
Heti óraszám: 5 tanóra
Oktatási napok: szombat, 10-14 óráig
Hallgatók száma: minimum 12-maximum 15 fő (12 fő alatt a képzés nem indul el)
A jelentkezéshez szükséges: a jelentkezési lap kitöltés.
A képzés díja: 350.000 Ft, mely fizethető részletekben is.
Anyagi nehézségek senkit se riasszanak vissza a jelentkezéstől. A Freeszfe minden félévben megpályázható tandíjkedvezményt biztosít, mely szociális alapon és az Egyesületben végzett aktív jelenlét alapján nyerhető el.
Azok jelentkezését várjuk:
• akik meg akarják ismerni saját hangjukat,
• akik már ütköztek nehézségbe a hangképzés során – hamar elfárad a hangjuk beszéd vagy éneklés közben.
• akik nem énekesek, de szeretnek, szeretnének örömmel, szabadon énekelni.
• akik még sohasem énekeltek, sőt meg vannak győződve arról, hogy semmi hangjuk sincs.
• akik szeretnék megtapasztalni a hangképző szervek rugalmas, könnyed működését.
Nincs megkötés vagy előfeltétel, bárki jelentkezhet.
A FELVÉTELIRŐL:
Egyforduós felvételi lesz, amire kérünk 3 népdalt, 1 verset és 1 prózát.
A felvételi augusztusban lesz, és csak személyesen lehet rajta részt venni.
BERECZ BEA
1996-ben végeztem a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen.
1999-től egy zeneiskolában tanítottam.
2000-től elkezdtem dolgozni a Pintér Béla Társulattal majd a Kolibri Színházzal és a Bárka Színházzal.16 évig tanítottam a Keleti István Művészeti Iskolában.
Jelenleg a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanára vagyok, emellett hangképző tanárként dolgozom a Katona József, az Örkény, a József Attila, a Pesti, és a Nagyváradi színházban, valamint a Pinter Bela Társulatnál.
HERNÁDI KRISZTA
Az elmúlt több, mint harminc évben a logopédia különböző területein szereztem tapasztalatokat: gyermek és felnőttkori beszédhibák kezelése, klinikai beszédzavarok, tanulási problémák, magyar mint idegen nyelv oktatás (fonetika), előadói beszéd oktatása.
Pályakezdésem óta tanítok beszédtechnikát a színház, (művészetoktatás) és a média területén. Oktatóként részt veszek különböző továbbképzéseken, workshopokon, színházi tréningeken, színjátszó táborokban.
ÁLTALÁNOS TUDNIVALÓK A FREESZFE KÉPZÉSEIRŐL: