JÚNIUS 3. SZOMBAT - 4. VASÁRNAP, CEU KONFERENCIAKÖZPONT, 1106 BUDAPEST, KEREPESI ÚT 87.

A TOKIO SUNRISE FESZTIVÁL immár második éve kerül megrendezésre, mégpedig azzal az igénnyel, hogy hagyományt teremtsünk a Freeszfe Egyesület ’Színház és performansz’ osztályának az életében. Egy olyan sokrétű esemény folytatása ez, ami egyrészről egyfajta számadás az oktatás elmúlt évéről, hiszen ezúton tesszük láthatóvá és foglaljuk egységbe azokat a tapasztalatokat, amik a képzésünk egyéves időtartama során felmerültek. Így bizonyos fokig az osztály – a hallgatók és az oktatók közös – vizsgájának is tekinthető, de mivel viszolygunk ettől a fogalomtól a művészeti oktatás területén, ezért inkább fesztiválnak tekintjük, mint vizsgának. Másrészről, maga a fesztivál, annak szervezése, a hallgatók projektjeinek a fesztivál keretein belüli menedzselése, a rendelkezésre álló környezetben való munka, az előadásoknak a nyilvánosság elé vitele, bemutatása, és mindezek közösségként való kezelése, nagyon is a képzés részét képezi még. Úgy gondoljuk, az egész fesztivál létrehozása fontos tapasztalatot jelent majd a hallgatók további munkájához. Harmadrészről, a fesztivál létrehozásával szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy a programban megjelenő projektek, amelyek a hallgatók szuverén alkotásai, bevezetést kapjanak a szakmai nyilvánosságba, és hogy munkáik eljuthassanak a közönséghez.

A TOKIO SUNRISE FESZTIVÁL vol. 2. – Performance Factory tehát ismét egy összegzés, egyfajta ünnep, ami jelzi, hogy a Freeszfe Egyesület ’Színház és performansz’ képzésének már a második osztálya fejezi be az évet, és amelynek keretében megköszönjük a minket támogatók segítségét, valamint felajánljuk társaságunkat azoknak, akik ezúttal a CEU Kollégiumának épületébe jönnek el hozzánk, és belesnek próbatermünkbe.” 

A Freeszfe Egyesület Színház és performansz képzésének mentorai: Czirák Ádám, Hód Adrienn, Hudi László, Somló Dávid, Vadas Zsófia Tamara. Ők öten egész évben végigkísérték a hallgatók munkáját akik a következők voltak: Andrádi Eszter, Fodor Orsolya, Kovács Luca, Lanstyák Ildikó, Melykó Richárd, Mendel Péter, Tóth Csongor

Vendég oktatóink voltak ebben az évben, akiknek különös köszönettel tartozunk: Berecz Zsuzsa, Csató Kata, Cserháti Gabriella, Dézsi Kata, Sarah Günther, Herczog Noémi, Marcio Kerber Canabarro, Kricsfalusi Beatrix, Lengyel Ákos ‘Papa’, Mezei Bence, Rácz Anikó, Szabó Veronika, Szabó-Székely Ármin, Tóth Márton Emil, Tózsa Mikolt, Vass Imre, Zsalakovics Anikó.

A fesztivál technikai megvalósítását Lengyel Ákos “Papa” segítette.

A képzés utolsó két hónapjában a hallgatók saját projektjeikre koncentrálva dolgoztak, amely munkát a mentorok csoportokra oszolva, helyenként külsős konzulens bevonásával, célzottan is segítették. Ennek nyomán, a fesztivál programjában 6 előadást mutatunk be. 

Hudi László, osztályvezető

MEGKÖZELÍTHETŐSÉG

Autóval:

Az Örs vezér tértől a Kerepesi úton (amely a Keleti pályaudvartól a Rákóczi út folytatásaként vezet keresztül a városon) haladva pár perc alatt eljuthat a CEU Konferencia Központba.

Őrzött parkolónkban 15 autónak tudunk helyet biztosítani. Ennek díja: 1.000 Ft / nap. Az épület körül és a környező utcákban a parkolás ingyenes.

Tömegközlekedéssel:

Központunk az Örs vezér tértől (a 2-es Metró végállomása) a 276E, a 44 és a 45 jelzésű autóbuszokkal 5-6 perc alatt érhető el. Leszállni az épület előtt található Egyenes utcai lakótelep megállónál kell.

A program úgy lett kialakítva, hogy egyszerre több előadás megtekintésére is lehetőség legyen!  

Jegyárak: minden előadás normál jegyára 1500 Ft. Lehetőség van támogatói jegy vásárlására is, ami 5000 Ft-ba kerül és a hallgatókat támogatja vele.

ANDRÁDI ESZTER: NODUS TOLLENS

A Nodus Tollens* egy autofikciós multimédia-előadás a traumafeldolgozásról. A szürreális hangulatú kiállítás-performansz álomszerű tereken és szituációkon vezeti végig a nézelődőket egészen a tudatalatti mélységeibe. 

A „New Age”-spiritualitással átszőtt történet különböző mentális síkokat jelenít meg, miközben a külső es belső világokkal játszik.

Mi az, ami normális? Mi az, ami nem normális? Hol van a határ a kettő között, és ki dönti el mindezt?

A performansz célja a „Nodus Tollens” megmagyarázhatatlan érzésének megismertetése és a kollektív reménykeltés.

*A „Nodus Tollens” egy, a Megmagyarázhatatlan Érzések Szótárából (Dictionary of Obscure Sorrows) elcsent kifejezés. 

fn. a realizáció, hogy az életed cselekményei értelmüket vesztették – s bár azt hitted követed a történet ívét, mégis folyton olyan szakaszokhoz érsz, amiket nem értesz, sőt úgy tűnik, mintha nem is ugyanahhoz a műfajhoz tartoznának. Ezért aztán kénytelen vagy visszamenni és újraolvasni azokat a bekezdéseket, amiket eredetileg átugrottál, hogy jobb részekhez érj. Mindezt azért, hogy rájöjj, egész végig a saját utadat és kalandjaidat kellett volna választanod.

Időpontok: június 3. szombat 15.30 és 17.30

Helyszín: Budapest terem

Férőhey: 25 fő

Jegyárak: normál 1500 Ft, támogatói 5000 Ft

.

Nyelv: magyar, angol

Alkotó, iró, performer: 
Andrádi Eszter Éva 

Közreműködő előadó: Kéri Károly „Molek” 

Kellék / díszlet: Vincze Ottó

Fény: 
Lengyel Ákos “Papa”

A mentor, aki célzottan segítette a projektet a képzés utolsó két hónapjában: Hód Adrienn 

Külsős konzulens: Zsalakovics Anikó

Külön köszönet Czirák Ádámnak, Hudi Lászlónak, Somló Dávidnak, Vadas Zsófia Tamarának, a Freeszfe Színház és performansz osztályának, a vendégtanárainknak, Ferenczi Évinek, és a terapeutáknak és gyógyítóknak, akiket eddig az utamba sodort a véletlen, vagy a nem véletlen. 


MELYKÓ RICHÁRD: MASSZA ORBIT

A Massza Orbit című performansz-előadás a tömeg hajlandóságát, valamint fragmentumait vizsgálja egy spekulatív nyelv magyarázatában. Az előadó saját hatáskörét ábrázolva, absztrahálni kezdi kötelezettségeit a nézők iránt. Mindezt testtartások és az egyrétű virtualitás tengelyében. Olyan társas jelentések kerülnek performatív elemzésre egy előadói térben, mint például a rendezkedés, fúzió vagy épp a vezetés.

Felkelti saját holtsúlyait, hogy aztán megadhassa azoknak a pillanatnyi közérzetet. Akár egy pásztor a trajektórián.

Előadó: Melykó Richárd

A mentorok, akik célzottan segítették a projektet a képzés utolsó két hónapjában: Czirák Ádám, Vadas Zsófia Tamara

Külön köszönet Hód Adriennek, Hudi Lászlónak, Somló Dávidnak, valamint Illés Haibonak, Melykó Zájának, Berecz Zsuzsának, Sarah de Günthernek és a Freeszfe Színház és performansz osztályának. 

Időpontok:

június 3. szombat 16.00 és 18.00

június 4. vasárnap 18.30 és 20.30

Helyszín: Tokio terem

Férőhely: 20 fő

Jegyárak: normál 1500 Ft, támogatói 5000 Ft

MENDEL PÉTER: FELHÍVJUK KEDVES NÉZŐINK FIGYELMÉT

Fapados kísérleti hipnózis

Mindent és semmit jelenteni.

Engedd meg magadnak, hogy elkezdj befelé fordulni!

G

Figyelj az apró részletekre!

Itt a tökéletesség egy cél.

Gyakran láthatlak álmaimban.

Ez most nem tudom, hogy önéletrajzi-e.

Liminalitás.

Ne nézz hátra!

E

Ki kell mozdulni az alapállapotból.

Alkotó, előadó: Mendel Péter

Technikai munkatárs: Lengyel Ákos “Papa”

A mentor, aki célzottan segítette a projektet a képzés utolsó két hónapjában: Somló Dávid 

Külsős konzulens: Vass Imre

Külön köszönet Czirák Ádámnak, Hód Adriennek, Hudi Lászlónak, Vadas Zsófia Tamarának, osztálytárasaimnak, vendégtanárainknak, Szombathy Andrásnak, Dékán-Deák Csengének és Neked.

Időpont:

június 3. szombat, 20.30

június 4. vasárnap, 18.00 és 20.30

Helyszín:  Budapest terem

Férőhey: 60 fő

Jegyárak: normál 1500 Ft, támogatói 5000 Ft

KOVÁCS LUCA: VÖRÖSMARTY UTCA 13. FSZT. 2/a

Esetleg államalapításba torkolló autofikcionális performansz

eredetileg egy lakásperformanszt akartam, amiben többen szerepelünk, minden helyiségben valaki más csinál valamit, csak tulajdonképpen lakás az nincs, meg igazából leginkább egyedül vagyok benne, és ha úgy vesszük akkor nem is mindig csinálok valamit, szóval tulajdonképpen az van hogy én dumálok magamról egy órán keresztül, és próbálok magammal kezdeni valamit, vagyis hogy azzal az állapottal ami azzal jár, hogy kénytelen vagyok beismerni, hogy sok év kemény munkája végre beért, és sikeresen felnőtté váltam, meg ha minden jól megy, közben valami ki is derül, például, hogy mikor lettem tündérkirálykisasszony, hogy miért nem szeretek pisilni, meg hogy miért csinálok 20 évesen magamról előadást, és hogy hogyan nem fogja ez megoldani az összes társadalmi problémát, pedig annak mindenki örülne

Alkotó, előadó: Kovács Luca

Dramaturg: Fodor Orsi

Zenei munkatárs: Kovács Márton

A mentor, aki célzottan segítette a projektet a képzés utolsó két hónapjában: Hudi László

Külsős konzulensek: Szabó Veronika, Tózsa Mikolt

Külön köszönet Czirák Ádámnak, Hód Adriennek, Somló Dávidnak, Vadas Zsófia Tamarának, Andrádi Eszternek, Fodor Orsinak, Lanstyák Ildinek, Melykó Richárdnak, Mendel Péternek, Tóth Csongornak, Kovács Mártonnak, Dávid Annának, Vajdai Liza Alojziának, Bácsi Janka Pálmának.

Időpont:

június 3. szombat 20.30

június 4. vasárnap, 16.00

Helyszín: Tokio terem

Férőhey: 20 fő

Jegyárak: normál 1500 Ft, támogatói 5000 Ft

FODOR ORSOLYA: JOHANNA

látomás-lecture

Azt mondod, hogy szent vagyok

De nem vagyok

Hangokat hallok

De ez nem én vagyok

Nem vagyok Jeanne d’Arc*

*Jeanne d’Arc a mártírok, harcosok, vallásosságuk miatt kigúnyolt emberek védőszentje, akit a katolikus egyház máglyahalálra ítélt. Akit a katolikus egyház szentté avatott. Az emberek a halála után elkövetkező századokban szinte mindennek megpróbálták beállítani: démoni fanatikus, vallási titokzatosság, egy naiv, akivel tragikusan rosszul bánt a hatalom, a modern nacionalizmus megalkotója és ikonja, imádott hős, szent.

Szeretnék tulajdonságaimmal rád hasonlítani. Mit tegyek, hogy szent legyek? Vágjam rövidre a hajam? Öltözzek férfinak? Harcoljak mint te? A máglyahalál muszáj? Az nem elég ha teljes szívemből bánom minden bűnömet, mert azokkal a Jóistent megbántottam? 

Performatív én-gondolkodás a valláskárosultágról.

Alkotó, Előadó: Fodor Orsolya
Technikai munkatárs: Frank Tamás, Juhász Maja, Kovács Luca
Grafika: Kovács Luca
Videós utómunka: Tóth Csongor
Fotó: Cseke Tamás
Mentorok: Hód Adrienn, Vadas Zsófia Tamara
 
Külön köszönet: Czirák Ádámnak, Hudi Lászlónak, Somló Dávidnak a mentori segítségért, Sanna Bonak és Frank Tamásnak a zenedramaturgiai segítségért, valamint Hoóz Annának, Zellei Boglárkának, Jakus Csabának, Szűcs-Szabó Balázsnak, valamint a Freeszfe Színház és performansz I. és II. osztályának és vendégtanárainak!
 

Időpontok:

június 3. szombat 20.30 és 22.30

június 4. vasárnap 20.30 és 22.30

Helyszín: Medence

Férőhey: 12 fő

Jegyárak: normál 1500 Ft, támogatói 5000 Ft

LANSTYÁK ILDIKÓ: IDIL

„Harmincéves vagyok, és a barátnőim nagy része csodálattal nézi, ahogy a testük változásnak indul, növekedni kezd a pocijukban egy új lény. Az én szervezetem is változásnak indult az elmúlt hónapokban, és bennem is növekedni kezdett valami új…”

Az IDIL című előadás a testben jelen lévő elváltozásokat idézi meg, miközben mi, a résztvevők, finom limonádénk szürcsölése közben érzékelhetjük a levegőben kavargó emlékek és ízek felfordulását.

A testi elváltozások a jelenben hatnak az emberre. Általánosan elterjedt gondolat, miszerint a betegség gyökere a múltban keresendő. A jövő felé tekintve mégis felvetődik a kérdés: Mit nyer az ember a testi tünetei által? A kérdés nem csak abban áll, hogy mi betegítette meg a testet, hanem hogy miért az még mindig? 

Előadó: Lanstyák Ildikó

Technikai munkatárs: Lengyel Ákos “Papa”

A mentorok, akik célzottan segítették a projektet a képzés utolsó két hónapjában: Hudi László, Somló Dávid

Külön köszönet Czirák Ádámnak, Hód Adriennek, Vadas Zsófia Tamarának, Andrádi Eszternek, Kovács Lucának, Fodor Orsolyának, Mendel Péternek, Melykó Richárdnak, Tóth Csongornak, Berecz Zsuzsának, Sarah de Günthernek, Szabó Andornak, Pipei Borbálának, Molnár Leventének, Zier Tímea, Editnek, Istvánnak, Enikőnek és Zoltánnak.

Időpont:

június 3. szombat 20.30 és 22.30

június 4. vasárnap  20.30 és 22.30

Helyszín:  IDIL terem

Férőhey: 20 fő

Jegyárak: normál 1500 Ft, támogatói 5000 Ft