Volt már, hogy úgy érezte, meg kell szólalnia valakinek vagy valaminek az érdekében? Érte olyan igazságtalanság önt, vagy bárkit a környezetében, ami ellen tenni kellett valamit?
Megpróbálta? Mesélje el!
Nem merte megpróbálni? Azt is mesélje el!
Történeteket várunk. Történeteket mindenfelől, az ország minden csücskéből. Kis és nagy történeteket, arról, hogy valaki változtatni tudott, jobbá tette a világot pusztán azzal, hogy nem hallgatott. Hogy felemelte a szavát.
Ossza meg velünk a történetét, hogy mindannyian tanuljunk belőle!
Ossza meg névvel vagy név nélkül!
Ossza meg velünk, hogy mi is megoszthassuk másokkal!
Ha a történetét eljuttatja hozzánk, elolvassuk, meghallgatjuk vagy megnézzük. Ha kell megformázzuk, átdolgozzuk, feldolgozzuk. Ha tudjuk, terjesztjük.
Filmmel, színházzal, televíziózással, írással foglalkozó diákok és tanárok vagyunk, a Freeszfe Egyesület tagjai és munkatársai, akik hisznek abban, hogy nem igaz a mondás: „mondj igazat, betörik a fejed”.
Nem, nem hisszük. Épp az ellenkezőjében hiszünk: a félelem nélküli beszéd erejében. Ezt szeretnénk közösen bizonyítani.