Milyen a Freeszfésekkel együtt dolgozni? Miért vállaltad el a munkát?
Elsősorban azért vállaltam el ezt a feladatot, mert hiszek abban, hogy ezekben az ínséges időkben egyetlen lehetőség az összefogás, az erők egyesítése, a kreatív energiák mozgósítása. A Freeszfe történetét példaértékűnek tartom a magyar valóságban. Azok a jóakaratú és tehetséges emberek, akik nem engedtek a hatalom bornírt, cinikus, minden jogi és morális normát felrúgó agresszív nyomulásának és kiálltak az egyetemi autonómia védelmében, megérdemlik a társadalom támogatását. A Freeszfe munkáját, és egyáltalán létezését rendkívül bátor cselekedetnek tartom. Kiállok mellettük és segítek, ahogy tudok. A fiatal alkotók és önfeláldozó mentoraik egymásért való kiállása megérint, és reménnyel tölt el. Nem tudom, hogy milyen lesz a végeredmény, de a közösen végzett munka önmagában érték egy olyan helyzetben, ahol a pénztelenség és a nemtelen politikai támadások mindenkit az egyéni túlélés, nem is olyan ritkán árulás irányába mozgatnak. Minden pillanat, amikor a fiatalemberek képesek egymásra reflektálni és egymásba kapaszkodni nagyszerű példája az emberségnek és a művészet felszabadító, provokatív erejének. Nem könnyű a munkát irányítani úgy, hogy közben egy másik országban élek és dolgozom, de a körülmények nem befolyásolhatják azt a vágyunkat, hogy együtt sokkal többre lehetünk képesek, mint külön-külön.
Miért a CEU-ban lesz az előadás?
A CEU mint intézmény és mint épület egy nyílt seb a főváros szívében. Egy olyan ember felajánlásából született egy nemzetközi viszonylatban is elismert egyetem, aki Magyarországot a rettenetes politikai és társadalmi viszonyok miatt kényszerült elhagyni. A több mint gáláns ajándékot sikerült a lehető legmodortalanabb és legagresszívabb módon eltékozolni. Így most ott áll egy üres épület, az éhes farkasok arra várnak, hogy mikor lehet majd mindezt szétcincálni, értékesíteni és aprópénzre váltani. Ebben az épületben nem lehet máshogy létezni, mint szomorúan, telve szégyennel és haraggal. Hogy lehetett mindezt így elherdálni? Hogy engedheti meg magának egy magára valamit is adó közösség, hogy ez a nagyszerű, világszínvonalú épület üresen kongjon, időnként helyet adva egy-két kisebb rendezvénynek? Ebben az épületben természetesen szárnyalhat a művészi fantázia, öröm feltölteni az ürességet tehetséges ötletekkel, de ez egy percre sem felejtetheti velünk azt a hatalmas veszteséget, amit a CEU hiánya jelent Magyarországnak.
Miért pont a HUXIT utáni jövőben képzelted el az előadást?
Ne felejtsük, hogy ez nem az én ötletem volt, hanem a tavaly októberi workshopon résztvevő alkotók közös akarata. Meglátásunk szerint már most is a HUXIT világát éljük, amely nagyobb távolságra van az EU-tól, mint húsz évvel ezelőtt, amikor ugyanez az ország felvételét kérte a világ legjelentősebb politikai vállalkozásába. A történelem vérzivataros évszázadai után sikerült nagy nehezen létrehozni egy békére törekvő közösséget. Habár ez a közösség rengeteg gonddal küzd, amelynek része a vezetők felelőtlensége, a korrupció vagy az egyre fokozódó nemzetközi feszültségek megoldására való képtelenség, mégsem tagadhatjuk le azokat az előnyöket, amelyet ez a grandiózus vállalkozás nyújt a szövetségesek számára. Azt gondolom, hogy az EU kritikátlan dicsőítése káros jelenség, amelyre azok a közösségek kényszerülnek, amelyeket saját kormányuk büntet az eredeti értékek melletti kiállásuk miatt. Mi azt gondoljuk, hogy Magyarország kormánya döntéseinek jelentős része egy olyan társadalmat hoz létre, amelynek belső szabályozói ellentétesek a több évtized alatt kiharcolt közös európai értékekkel. A szolidaritás, a demokrácia gyakorlatának elősegítése, a korrekt viszonyulás a választás veszteseihez, a szegénségben élők, az ideológiai ellenfelek, a heteronormatív elvárásoktól eltérő szexuális orientációjú csoportok, a nők, a gyerekek, a menekültek, mint páriák ma Magyarországon, miközben a propaganda egyszerre lázít, s tagad. Ebben a közhangulatban kötelességünk felhívni az emberek figyelmét arra, hogy mit veszíthetünk, ha nem térünk le erről az útról. A legkevesebb, hogy elveszítjük az EU támogatását, alapvetően a lelkünket veszíthetjük, a jó oldalunkat, az emberségünket, a jövőbe vetett hitünket, a reményünket, és természetesen a fiatalságot, amely már most is jelentős mértékben külföldről szerzi be anyagi és erkölcsi támogatását, aminek következtében egyre kevesebb érdeke fűződik ahhoz, hogy Magyarországon folytassa tevékenységét. A jelenlegi kormány kommunikációja világos, akinek nem tetszik a rendszer, az ne is álmodjon arról, hogy korrigálni tudja azt, húzzon el mielőbb, amíg még lehetősége van rá. Az életünk a legféltetebb kincsünk, ha a mindenkori tapasztalatunk az, hogy nemcsak ignorálnak minket, de kifejezetten zaklatnak a hatalom emberei és szimpatizánsai, akkor előbb-utóbb megfordul bennünk, hogy miért nem ott élünk, ahol megbecsülnek minket. Én tudom, hogy miről beszélek, és ezért is szeretném támogatni azokat a fiatalokat, akik még nem jutottak el a totális feladás állapotába.
