FREESZFE ÍRÁSKÉPZÉS

OSZTÁLYVEZETŐK: KEMÉNY LILI, NÉMETH GÁBOR, SZŐCS PETRA, SZVOREN EDINA

Oktatók: Kemény Lili, Nagy V. Gergő, Németh Gábor, Sipos Balázs, Szőcs Petra, Szvoren Edina

A művészet szeizmográf: mi van a levegőben? Miben élünk, hogyan képes a művészet leírni, értelmezni, akár megváltoztatni a valóságot? Képzésünk az inventív nyelvhasználathoz, az írásbeli világalkotáshoz és -értelmezéshez nyújt ösztönzést: a megfigyeléshez, az értelmezéshez, a rendszerezéshez, szövegek megmunkálásához. A közösségi alkotás terén kiemelt hangsúly kerül a „szegény film” és a „szegény színház” praxisaira, ahol a szűkös anyagi keret nem hátrány, hanem az alkotói szuverenitás biztosítéka. A képzés magva az osztályvezetőkkel folytatott szövegműhely, ami változatos intermediális – színházi, filmes, oknyomozó – gyakorlatokkal, valamint elméleti oktatással és rendszeres olvasószemináriumokkal egészül ki.

Kemény Lili, író

2018-ban filmrendező szakon végzett Enyedi Ildikó osztályában a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. Sipos Balázzsal együtt lefordította David Foster Wallace Végtelen tréfáját. Idén tavasszal jelent meg regénye, a Nem.

Szőcs Petra filmrendező, Hazai Attila-díjas költő.

Kisjátékfilmjei (A kivégzés, Csoszogj úgy) és első nagyjátékfilmje (Déva) többek között Cannes, Velence, Szarajevó és Clermont-Ferrand fesztiváljain szerepeltek. Két magyar (Kétvízköz, A gonosz falu legszebb lakói) és egy német nyelvű (Das dänishe Puder) verseskönyv szerzője, de dolgozott forgatókönyvíróként (Hivatal) és társrendezett dokumentumfilmet is (Rend a lelke). Kedvenc írója Szentkuthy Miklós, kedvenc szavai: rét, fellegvár, abúzus, tavasz.

Szvoren Edina, író

1998-ban a Zeneakadémián végzett karvezetésszakon, azóta is egykori középiskolájában, a Bartók Konziban tanít zeneelméletet. Rendszeresen 2005 óta publikál, első kötete 2010-ben jelent meg Pertu címmel. Rövidprózával (és nagyon rövid prózával) foglalkozik, hat elbeszéléskötete jelent meg. Írásait, köteteit számos nyelvre fordítják, legutóbbi könyve: Kérődző Kronosz (2024).

Tantárgyak és követelmények

1.) Írásmesterség az osztályvezetőkkel. (heti 1×3 óra)

2.) Műhelyek. Egy-egy gyakorlati feladat köré szerveződő, intenzív, mentorált alkotófolyamatok meghívott oktatókkal. Évente négy-öt műhelykurzus várható. (heti 1×3 óra)

3.) Elmélet. Filmes újhullámok, kortárs irodalom, filozófia, társadalomelmélet Sipos Balázzsal. (heti 1×3 óra + esetenként vetítés)

4.) Olvasószemináriumok. Szoros olvasás, műértelmezési gyakorlat meghívott oktatókkal. Dráma, próza, elmélet, filozófia, vers. (heti 1×3 óra)

5.) Órarenden kívüli tevékenység. A feladott szövegek és filmek ismeretén és a komolyabb kutatással vagy szervezéssel, próbákkal járó gyakorlati feladatok elvégzésén, valamint az otthoni íráson kívül a hallgatóknak egymás beérkezett munkáit is folyamatosan olvasniuk/nézniük/hallgatniuk kell.

Féléves témák és főfeladatok (egyéni és csoportos konzultációval)

  1. szemeszter: A tény – riport vagy életútinterjú
  2. szemeszter: A kompozíció – filmnovella és forgatókönyv
  3. szemeszter: A lélek – novellafüzér vagy dráma
  4. szemeszter: A mondat – hosszú elbeszélés/kisregény vagy absztrakt szövegkompozíció

.

KÉPZÉS INDULÁSA: 2024.szeptember 13.

KÉPZÉS VÉGE: 2026. június 26.

SZEMESZTEREK SZÁMA: 4 (2 tanév)

ÖSSZÓRASZÁM: 768 tanóra

xx

xx

HETI ÓRASZÁM: 16 óra

OKTATÁSI NAPOK: péntek és szombat: délelőtt 10:00-13:15, délután 14:15-17:30

HALLGATÓK SZÁMA: 9 fő